Bika a bükkösben

 

 

A HAVASON
Hol őszi estén szarvasbőgés hallik,
A szellő-sóhaj rengetegbe téved,
A sziklacsúcs, egy kővé dermedt Küklopsz,
Halott szemével messzeségbe réved.
A hajnalfény a sziklákról lelopja
A titkos fátylat s a köd-lidérceket,
A hópalástos óriások ölében
Némán csillannak kék tengerszemek.
Csupasz ágait ég felé kitárja
A tölgyerdők egy roskadt bajnoka,
Óriás karján hajdan sasfészket tartott,
Most csak magányos, bús holló-tanya.
A szirttetőről örvényt habzó mélybe
Harsogva omlik egy szilaj patak,
Szívet döbbentő, szédítő morajjal
A rengetegen zúgva átszalad.
Hol égbe nyúló hósipkás tetőkön
Fenyvek kínlódnak, züllött, vad sereg,
A völgyben élő óriásősfenyőkre
A messzeségből búsan ködlenek.
Havas tetőkre ha rászáll az est,
A sziklaoldal bíborfényben ég,
S a kővé dermedt küklopszok között
Kék köd-palástot ölt a messzeség…